Rólam

Több mint 20 éve dolgozom a gyermekvédelem területén. Pályámat az alapellátásban kezdtem, jelenleg pedig a szakellátásban tevékenykedem, ahol nap mint nap találkozom családok, gyermekek és egyének életének nehézségeivel és erőforrásaival egyaránt.

Szakmai utam során 6 évet töltöttem a felnőttképzésben oktatásszervezőként és oktatóként. A képzés világa ma is fontos számomra, alkalmanként jelenleg is részt veszek oktatói tevékenységben. Alapdiplomámat szociálpedagógusként szereztem a jászberényi Eszterházy Károly Egyetemen. Tanulmányaimat mediáció és drámapedagógia képzésekkel bővítettem, jelenleg pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzős mentálhigiénés családkonzulens vagyok.

Három gyermek édesanyjaként, valamint mozaikcsaládban élve saját élethelyzeteim és tapasztalataim is mélyen formáltak. Megéléseim, nehézségeim és feldolgozott traumáim segítenek abban, hogy hitelesen, empátiával és elfogadással forduljak a hozzám érkezőkhöz.

Rendelésemen lehetőség van egyéni konzultációra, pár- és családkonzultációra, valamint különböző önismereti és csoportos folyamatokban való részvételre, személyesen Hatvanban és Budapesten, illetve online formában is.

Főbb tanulmányok, képzések

  • 2026. – Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
    Mentálhigiénés családkonzulens MA
  • 2019. – Káva Kulturális Műhely
    Drámapedagógiai alapképzés
  • 2019. – Magyar Kapcsolatügyeleti Mediátorok Országos Szakmai Szövetsége
    Mediátor képzés
  • 2011. – Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar
    Szociálpedagógus BA

Kapcsolatfelvétel

Látogass meg !

-  3000 Hatvan, Horváth Mihály u 3.

-  1046 Budapest, Tungsram utca 57/B

Hívj !
+36 30/596-7884

E-mail: timea.konzultacio@gmail.com

A képeket biztosította: Pexels

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el